Végre otthon, család, unokák, én majd erősödök, és 2 hét múlva mehetek haza. Látogatók tömkelege, köszönet nekik nem volt benne, mert nagyon hamar elfáradtam, elaludtam. A férjem és a fiam haza mentek, a férjem a lelkemre kötötte, hogyha jobban leszek, menjünk el az útlevelemet lerendezni mert lejárt. Svájcban a nagykövetségen csak ideiglenest adnak, Bernben vannak, és nagyon nincsenek a helyzet magaslatán. Elfelejtik a megbeszélt időpontokat, a stílus is lekezelő. Elmentünk a vejemmel a Visegrádi utcába az útlevelemet elintézni. Sorra kerülök, mondom, hogy lejárt, adom oda, kéri a hölgy a személyit, adom a 2 kártyát, közli, hogy ez is le van járva, kér még 1500 forintot, és akkor ez is meglesz egy kalap alatt. Mennyi időbe telik ? Ezt ő nem tudja az útlevél sürgősségivel 3 hét, kérjem ezt a változatot több pénzért. Mondom, hogy ez az idő nekem sok, én 2 hét múlva megyek vissza svájcba, mert ott lakom. Nem jutottunk dűlőre egymással kifizettem a normál díjakat, és majd a következő ablaknál a hölggyel lerendezem a többit. A következő ablaknál elmondom ismét hogy 2 hét alatt kell a papírjaimat megkapni, mi a megoldás erre. Mondja a nőci, hogy álljunk meg! Hogy kerültem én ide svájcból a lejárt papírjaimmal, mondom repülővel. Jó, de ki engedett fel a gépre meg hogy? Hát nem tudom, mondom nem emlékszem rá, de valószínűnek tartom, hogy a svájci igazolványommal, de tényleg nem emlékszem. (de isten bizony, még most sem) És itt kitört a parasztgyalázat!
Mondván, ne szórakozzak, mert innen engem bilincsbe börtönbe visznek! Visznek nem visznek, nem emlékszem rá, mert mondom agyvérzésem volt, semmire nem emlékszem, kórházi papírom van róla. Őt ez nem érdekli, azt hitte hazudok, vagy szórakozok, a vejem odajött, hogy jól vagyok-e, a nő nekiugrott, hogy azonnal mondja meg, hogy kerültem az országba, mert ez bűncselekmény. Elismételte ugyanazt amit én, a nő közölte, hogy akkor menjen vissza Zürichbe a reptérre, és kérdezze meg! Hát gyerekek! Néztünk hülyén egymásra, azt hittük rosszul hallunk, én gondoltam tuti meghülyültem, csak még senki nem meri megmondani nekem. A vejem megkérdezte a nőcit, hogy szerinte emlékezni fog rám valaki a reptérről, a másik meg, gratulál a svájci meg a magyar reptéri dolgozóknak is a kiváló munkavégzésért. Ekkor a nőci hívta, az irodavezetőt, hogy most mi legyen. Ketten együtt kisütötték, hogy nem is lehet személyim mert törvényellenes, rég le kellett volna adnunk, de ha annyira akarok, akkor fizessek 2500 forintot fejenként és adnak valami ideiglenest. Várjunk már egy kicsit! Nincs itt a férjem, a fiam, a papírjaik sincsenek itt nem tudom leadni csak az enyémet. Az előző ablaknál már kifizettettek velem 1500 forintot a személyimre, most még 2500-at?
Na mondtam, tudja mit, ezek után nem kell, még ingyen sem kell kenjék a hajukra. Ismét fenyegetés, mert az hogy a rendeletet nem ismerem, nem mentesít a felelősségre vonás alól. Semmi baj, 50 évesen majd elvégzem a jogot, az orvosit, a közgázt, meg a nem tudom én még hogy mit. Csak azt  nem értem, hogy aki ott van ez a feladata, az mit végzett, mert nekünk ezt senki nem mondta, hogy le kell adni, pedig hivatalosan jöttünk ki, itt is ott is mindent előre elintéztünk. Voltam a TB-nél, APEH-nál, hivatalos nyomtatványon mindent bejelentettem, megkérdeztem többször az előadót, biztos mindent elintéztem, nem kell mást? Mivel magyar állampolgárok vagyunk még mindig, nem gondoltam, hogy bizonyos papírok nekünk törvényellenesek. Most menjek vissza ordibálni az előadókkal, hogy engem átvertek, és most börtönnel fenyeget egy másik előadó?
Vagy mi ilyenkor a megoldás? Én nem érzem magam hibásnak. Nekem erről fogalmam sem volt. Kérdeztük, hol adják vissza a feleslegesen befizettetett 1500 forintot. Ha annyira akarom akkor visszaigényelhetem, jó akkor annyira akarom, most! Hát azt ők most nem adhatják vissza. Jaaaa értem!!! De jogtalanul kifizettetni azt lehetett? Fenyegetni, megalázni, hülyének nézni? Abba maradtunk, hogy tegyem el a csekket, és majd legközelebb valaki felhasználhatja ha akarja. Kérdeztem, hogy a kisebbik unokám 5 hónapos nincs még útlevele, ahhoz nagyon jó lesz, elfogadják, már csak a különbözetet kell kifizetni. De az unokámnak más a neve, az anyja neve is más mint az enyém, honnan fogják ezt tudni. Ne problémázzak annyit, jó lesz ez így meglátom. Még nem láttam meg, de kíváncsian várom! Nekiállt végre a papírmunkát befejezni, egyszer csak megmerevedett, hogy most ide akkor mit írjon, mert amit kéne azt nem írhatja, de a Márta (ő az irodavezető) azt mondta. Ismét néztem hülyén, mondom akkor írja azt, hogy a Márta azt mondta! Nem érdekel mit ír, de írjon valamit, mert rosszul leszek, már nem bírom. Egyébként meg nincs hivatalos papírom ami alapján átvegye a nyomtatványt, ha van jogsim adjam oda. Na azt már aztán nem adom, hogy adnám, minek? Mert az szerepel a gépbe az jó az azonosításhoz. Hát ez biztos hogy nem jó, mert ez svájci. Ühüm, de hol dugdosom a magyart, hogy képzelem, hogy nem adom oda? Beletelt egy kis időbe mire megértette, vagy tudomásul vette hogy nem tud velem mit kezdeni, és hogy a magyar jogsit le kell adni svájcba, és kaptam helyette svájcit, a magyart meg visszaküldték magyarországra. Még azon elvitázgattunk, hogy nem postázza, mert a lányom nem veheti át, akkor sem ha megengedem, tehát vagy megvárom míg megjön az útlevél, vagy majd legközelebb ha jövök magyar országra idefáradok érte.
3 nap múlva már ott volt az útlevelem, a jogellenesen bitorolt személyi kártyáimat visszaadta, amit itthon svájcban vettem észre, megúsztam a bilincsbe verést, a börtönt, a pénzbírságot, mindezt 2 órai huzavona után. És még megkérdezik tőlem, hogy miért nem szeretek haza menni.
Következik a folytatás a svájci kórházról.