A svájci kórház

Végre valahára haza keveredtem, mármint svájcba. Elmentünk a családorvoshoz, vittük az összes leletemet, a fiam lefordította azokat, így a Doki is értett mindent. Kezdte azzal hogy elámult, amiért a zárómban egy igen neves zürichi magánklinika van megadva kontroll céljára. Megörült, hogy végre lesz oda kontaktja, érdeklődött hogy nekünk honnan van. Mondjuk hogy a pesti doki tanítványa dolgozik ott, és felvették a kapcsolatot egymással, és állítólag az egészségbiztosításom fedezni fogja. Mondom, hogy elfogytak a gyógyszereim, a doki meglepődött, hogy miért kell szednem azt a bizonyos dilibogyót, amiről itt kiderült, hogy súlyos epilepsziás rohamok megelőzésére való, de nekem nem olyan típusú agyvérzésem volt aminek ez utóhatása lenne, plusz vízhajtó. Felhívta a zürichi klinikán a magyar orvost, konzultáltak, és elhagyhattam a dilibogyót, kaptam itteni vérnyomás-csökkentőt, és vízhajtót is, mert hogy még sokat fekszem, és kell. Persze hogy sokat fekszem, mikor 5 percnél többet ülni sem tudtam, mert elájultam. Még mindig folyamatosan hánytam, és iszonyatosan gyenge voltam. Itt az ember a háziorvosnál vagy a kórházban megkapja a gyógyszereket, nem kell patikába menni, van hogy csak 1 levéllel, kipróbálásra. Kontrollra mindig vinni kell a gyógyszereket, a doki átnézi, elveszi amit jónak lát, vagy ad más fajtát. Mindent elmagyarázott amit nem értettem, végre csomó dolgot tisztán láttam, és jobban viseltem. Megtanította mit kell nézni, ha szédülök, hogy ne ájuljak el, hoztak vérnyomás-mérőt otthonra, elmondta hogy célszerű használni. Meglepődött, hogy van sajátom, vettünk, nem tudtuk hogy itt azzal kezdik, hogy adnak egyet.
Közben a két pasim akik háztartásbelivé átavanzsáltak azon imádkoztak, hogy legalább főzni tudjak, mert éhen fognak veszni. Ők csak bolognait, és chilisbabot tudnak főzni, ezzel élelmeztek engem, néha becsúszott egy-két cervola, szalámi. A férjem dühöngött, hogy most azt is neki kell kitalálni hogy mit egyen, eddig hazajött, kezet mosott, átöltözött, leült, és megette amit elé tettem. A fiam meg azért, hogy nincs ideje kaját csinálni melegíteni, mert vizsgáznia kell pesten is, utána meg itt a gimiben, közben edzenie is kellene.
A pasim azt mondta menjükel, mutassak rá egy szeletelő gépre nem számít mennyibe kerül megveszi, mert a főzésnél a szeletelés felvágás a legnagyobb kínzás. Hát mondom, én kb. 30 éve nap mint nap kínozva vagyok ezzel, és eddig senkit nem érdekelt. Szóval éldegéltünk, én kicsit türelmetlenül, mert már untam, hogy milyen szar gyenge vagyok. Mindenki azt hajtogatta, hogy türelem, és örüljek, hogy élek.
Aztán egyik este vérnyomás-mérés, és 190 volt. A 2 pasi bepánikolt, hogy 140 felett orvoshoz kell menni, öltözzek, indulás a kórházba. Mondom, nem megyek, semmi bajom, nincs tünetem, veszek be gyógyszert, nem lesz gond. Bevettem a tablettát, a fiúk lezuhanyoztak, öltözés, nem számított a könyörgés, bevittek a kórházba. Ott az ügyeleten lefektettek, rám kötötték a gépeket, 5 percenként mérte a nyomásomat, közben fél óránként kaptam gyógyszert, a doktornő kikérdezett, felhívta a főnököt, a kollégákat, tünetem semmi nem volt, az egyre feljebb menő vérnyomáson kívül, ezért ők sem értették mi a baj. Kértem a férjemet a gyereket vigye haza, mert félő volt hogy valamit beszól a doktornőnek. Szerinte a nő nem volt a helyzet magaslatán, a pasim is ezt állította. Éjjel 1-kor az ötödik gyógyszer után 220 lett a nyomásom szóltak a pasimnak, menjen haza, mert én maradok.
Na figyeljetek!
Feltoltak a kórterembe, már ott várt a nővér, bemutatkozott , én is neki, megkérdezte, hogy szólíthat, elmondta, hogy az éjszaka folyamán ő lesz velem, ő fog vigyázni rám! Mindent megmutatott, a csengőt, jött egy fiatal ápoló, bekötötte a saját vonalas telefonomat, amin hívhatott  a családom, vagy én bárkit. Elmondta a férjemnek  mikor jöhet látogatni, kérdeztük mit hozzon be reggel nekem, mert nincs nálam semmi, nem gondoltuk, hogy itt tartanak. Azt  mondta semmi nem kell, esetleg amivel elfoglalom magam. Egyedül voltam a 4 ágyas szobában, másnap hoztak egy beteget. Korán reggel jött a nővér elköszönni, mert lejárt a munkaideje, jöttek a nappalosok, mind bemutatkozott, hogy szólíthatnak, rendben van-e minden szükségem van-e valamire,  vérnyomást mértek, dobtak egy hátast mert 90 se volt. Hoztak egy széket, olyan volt mint a tolószék, üljek bele, álljak fel, kiderült ez volt a mérleg, kerek 52 kilót mértek.Kérdezték feltudok-e kellni néhány percre, mert az ágyamat megigazítanák. Megcsinálták, visszafeküdtem, betakartak. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy se orvos se nővér senki nem tette be úgy a lábát, hogy ne kopogott volna, minden alkalommal köszöntek, kifelé elköszöntek folyamatosan mosolyogtak, állandóan segíteni akartak, kifogástalan modorral, ragyogó tiszta ruhában frissen szolid sminkkel, frizurával, ápoltan, jókedvűen. Jött vizitelni 2 orvos nővérekkel, toltak egy kerekes állványt rajta lap toppal rögtön abba írtak mindent, az orvos is a nővér is. A szobatársam épp fogat mosott, elnézést kértek a zavarásért, mosolyogva félreálltak, megvárták míg befejezi, és akkor elkezdték.  Kikérdeztek, elmondták, hogy nem kapok semmilyen gyógyszert mert nagyon alacsony lett a nyomásom, de folyamatosan mérik, mennem kell ultrahangra, és beszélnek a családorvosommal, és folyamatosan tájékoztatnak, amit mindig meg is tettek külön kérés nélkül. Jött a pasim, hozott hálóinget, meg a többit amit kell. Képzeljétek, senki nincs hálóingben pizsamában, hanem utcai ruhában. Teljesen meglepődtem! A folyosón egy bácsi öltönyben sétált, majd bement a szobájába, nyitva hagyta az ajtót, láttam ahogy befekszik öltönyben az ágyba. Az én szobatársam is, farmerban pólóban feküdt, még éjszaka is.
Elvittek ultrahangra, nem kellett várnom, szintén mindenki tüneményes volt, folyamatosan magyaráztak mutogattak mindent, majd visszavittek. Előtte már reggeliztem, kávét tejjel, két féle péksütemény vaj, méz lekvár. A folyadékot kicsi termoszban kaptam, evőeszközök zacskóban minden étkezésnél a tálcán pohár, minden ami kell, és megkérdezték hogy az ágyban eszem, vagy az asztalnál.  A délelőtt folyamán jött apáca, érdeklődött milyen vallású vagyok, kérek-e papot, akarok-e misére menni.  Reggel kérdezte a nővér segíthet-e fürdeni, mondtam szeretném egyedül megpróbálni. Azért a biztonság kedvéért elkísért a fürdőbe, megmutatta mi hogy működik, hol a csengő, hol a sürgősségi csengő, ha azt megnyomod mindenki mindent eldob, azonnal rohannak. Képzeljétek, gyönyörű a dizájn otthon sincs ilyen sok embernek, nem zuhanytálca, hanem mozaikkal kirakott nem tudom mi, ragyogó tisztaság, a kádkilépő eldobható, odakészítve tusfürdő, sampon, balzsam 4 darab hófehér törölköző. A falon 6 polcon pelenkák minden méretben vastagságban, tamponok 6 féle, betétek ugyanannyi féle, hajcsavaró, hajszárító, kefék, fésűk, hajlakk, vax, zselé, testápolók, parfűm, kölni, hintőpor testre, lábra külön. Azt hittem rosszul látok. Visszamentem a szobába, irgalmatlan zúgás, kiderült azon az emeleten a folyosó végén van a regának a leszállópálya. Imádom a helikoptert, mentem megnézni. Olyan voltam mint a katasztrófatúrista. Semmit nem láttam, mert spanyolfallal eltakarták a beteget ahogy tolták be a lifthez. Ezt akkor csinálják ha sokkoló a látvány. Mondjuk én csak a gépet akartam látni, meg ahogy kiveszik a hordágyat. Aztán elvették a spanyolfalat, akkor közelről láttam a gépet.
Visszaballagtam a szobámba, és gondolkodtam, hogy kapok-e ebédet, mert olyan éhes vagyok, hogy belehalok. Egyszer csak kopogás, kaja. Elnézést kértek, hogy nem tudták velem megbeszélni, de vizsgálaton voltam. Mondom semmi baj, magamban meg hogy add már ide, mert éhen halok. Képzeljétek tányérmelegítőben a tálcán a lazac zöldkörettel, leves, felfújt maraqujaszóssza, narancslé, ásványvíz. Én lassan eszem, de most 1 perc kellett hogy eltüntessem. Jött a kisfiam az ebédidejében meglátogatni, jöttek a dokik is, elmondták, hogy az ultrahang szerint hasi érszűkületem van a veséim se működnek rendesen az érszűkület miatt, ez tipikus női betegség, lehet operálni, kell is, de térjünk az agyamra. Mert van 1 magyar zárójelentés, amiből nem értenek sokat, de a családorvos átküldött 1 szuper fordítást, és meg kell műteni mert az agyamban elrepedt egy ér, és az nem maradhat így. Mondja a gyerek, hogy azt már magyar országon megoperálták, nem azért vagyok itt, hanem mert nagyon felment a nyomásom este. Oké rendben, de az a fordítás kiváló az kell nekik, mondja a gyerek, hogy azt ő fordította, kérdezzenek bátran, elmond mindent. Akkor áradoztak, micsoda gyerekem van, hány nyelven beszél, mi akar lenni, hol akar egyetemre járni, és csodák csodája, a doktornő hallott a pesti orvosi egyetemről, és szerinte kiváló ott a képzés. Abban maradtunk, hogy nem kapok gyógyszert mert nagyon jól érzem magam, hónapok óta először nem akarok elájulni, sokkal jobban vagyok, persze nem értették, azt mondták biztos a gyógyszerek miatt. Viszont a homlokomon a vágást dicsérték, gyönyörű szakmunkának tartották. A vesém miatt minden csepp folyadékot fel kellett írni, és a vizeletet a nővérnek le kellett mérnie. Azt még elmondom, hogy minden ágynál 3 féle méretű gumikesztyű volt, fertőtlenítő 2 két féle , papírzsebkendő, a törölközőket használat után csak a földre le kellett dobni, hozták rögtön a tisztát, az ágytálak rozsdamentesek, külön helységben tartották őket, olyasmi géppel tisztították mint a mosogatógép, az osztályon legalább 20 nővér dolgozott, a fotóik névvel, kirakva, külön rágógumi volt nekik ingyen nagy dobozban, hogy friss leheletük legyen. Minden reggeli után jött egy hölgy étlappal, mindenkivel külön megbeszélte, hogy aznap mit szeretne ebédelni vacsorázni, és másnap reggelizni. Isteni finom ételek voltak, kifogástalan minőségű alapanyagokból, vetekedett egy kifejezetten jó étterem kínálatával.
Vérvételnél nem éreztem fájdalmat, pedig kivoltak a vénáim csúnyán. Nem állítom, hogy annyival ügyesebben veszik a vért, de sokkal jobb minőségűek a tűk, eszközök. Mindent elmagyaráznak, megmondanak, kifogástalan a stílusuk a megjelenésük. Sokszor elgondolkoztam, hogy hét szentség, hogy a magyar országi nővérek se tudnak kevesebbet mint ők, csak a körülményeik ehhez képest elborzasztóak. Csoda, hogy egyáltalán tudnak dolgozni azokon a kereteken belül. Pesten a kórházban hét végén 1 nővér volt annyi súlyos beteggel. Csinált volna többet is, de egyszerűen nem jutott a végére, mert neki is csak 2 kezet 2 lábat csináltak a szülei.
Egyébként ott tudtam meg, hogy nekünk harmad osztályú biztosításunk van. Az első osztály 1 ágyas szoba, a másod osztály 2 ágyas.
Mondtam a férjemnek, hogy nem nagyon akarnék innen elmenni, mert mindig kapok enni, és nagyon nagyon finomakat. Kicsit furán nézett rám, és örült mikor hazaengedtek.
Felmerül bennem a kérdés, magyar országon mikor lesznek ilyen körülmények? Mert ez nem csak és kizárólag pénz kérdés!
így jár az akit megúnnak otthon, és belökik  kórházba.




6 megjegyzés ehhez: "A svájci kórház"

  1. Már olyan régen akarok írni! Úgy voltam vele, hogy biztosan unod már a sajnálkozókat, és igazából most sem tudok okosat mondani, csak hogy örülök, hogy jobban vagy, és nagyon gyors teljes gyógyulást kívánok! Még sok szép szappant szeretnék látni tőled!
    Amikor elolvastam ezt a svájci kórházi bejegyzést, arra gondoltam, szegény, biztosan hallucinál, ilyen nincs! :-) Azonban mivel már én is hallottam ilyesmiről, kénytelen vagyok elhinni. De azért nehezemre esik.
    Én nem voltam még magánkórházban, de gondolom az lehet ilyesmi. Hogy nálunk mikor lesz ilyen? Talán a sokat szidott "több-biztosítós" rendszerben... egyszer... talán...

    ISZ köszönöm szépen, már sokkal jobban vagyok, annyira, hogy főzök a 2 emésztőgödörnek. A takarítás még nem megy, de majd lassan az is meg a szappan is. Amiről írtam, az sima állami kórház. Magánkórházba majd valamikor most megyek MR kontrollra. Arra én is kíváncsi leszek, hogy tudják ezt a kanton kórházat überelni. Nekem ez is szuper volt. Majd írok arról is, csak érdekességképpen. Vagy inkább ne fájdítsam a szíveteket ugye.

    Olyan, mintha valami utópisztikus film lenne. És ez a sajnálatos.
    Mindenképp jobbulást!!

    Sheni,
    köszönöm szépen.

    Névtelen :

    Csodás írás ... fájóan "szép történet ! Mi hivatás szerető Magyar Ápolónők is szeretnénk így szolgálni a betegeinket ha hagynák ... világ színvonalú oktatásunk amikor is még az empátiát is tanították a szakmai profizmus mellett rég oda lett ... fáradtak-, kimerültek vagyunk, megélhetési gondokkal küzdünk, a mi egészségünk is a végét járja betegeinkkel együtt ... Tragédia a magyar egészségügy s benne a betegeink helyzete az elmúlt 20 év kormányzati hibáit már nem lehet helyre hozni ... nincs sem erkölcsi sem anyagi megbecsültség, nincs utánpótlás! Az egészség érték s ezt kellene már felfognia minden magyarnak akár döntéshozó, egészségügyi dolgozó vagy beteg ...! Erőt, egészséget kívánunk minden jó embernek a világon !

    Névtelen,
    Köszönöm szépen mindenki nevében is, a jókívánságot, és a munkátokat, segítségeteket!
    Bízom benne, hogy egyszer majd Ti is megkapjátok a nektek járó erkölcsi, anyagi megbecsülést.

Megjegyzés küldése